30 napos termék-visszaküldés
Az elállási jogról
1. Jelen pontban foglalt elállási jog kizárólag a szakmája, foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban „Fogyasztó”).
2. Fogyasztó jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén a terméknek, több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek, több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított harminc (30) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.
3. Az elállási jog gyakorlásra megállapított 30 nap a Szolgáltató által meghatározott, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 1 § (4) bekezdése alapján a Fogyasztó javára megállapított kedvezőbb szabály, mivel 14 nap helyett 30 napot biztosít a Fogyasztó részére.
4. Fogyasztót megilleti, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát. A fogyasztó szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja elállási jogát.
5. Fogyasztót az alábbi esetekben nem illeti meg az elállási jog:
- lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
- olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
- olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza; (pl.: fülhallgató)
- a nem tárgyi adathordozón nyújtott adattartalom tekintetében, ha a Szolgáltató az Ügyfél kifejezett, előzetes belegyezésével kezdte meg a teljesítést és az Ügyfél e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásulvételéről, hogy a teljesítést megkezdését követően elveszíti elállási jogát.
6. Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF elején feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Ebből a célból Fogyasztó felhasználhatja a megrendelést visszaigazoló emailhez mellékelt vagy a következő linken keresztül elérhető elállási nyilatkozatmintát is. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére. Töltsd le a nyilatkozatot ide kattintva!
7. A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát jelen rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. A Szolgáltató e-mailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését.
8. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 30 naptári napon belül (akár a 30. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mail-en keresztül történő értesítés esetén az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.
9. Fogyasztó elállása esetén köteles a megrendelt Terméket indokolatlan késedelem nélkül az alább megjelölt címére visszajuttatni, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 30 napon belül visszaküldeni: Kovács Máté Egyéni Vállalkozó, 6066, Tiszaalpár Vasút Körzet 2/A
10 .A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 30 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket.
11. A termék Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége Fogyasztót terheli, kivéve, ha a Szolgáltató vállalta e költségek viselését. A Fogyasztó kérésére Szolgáltató gondoskodik a visszaszállítás megszervezéséről, azonban a Szolgáltató által megszervezett visszaszállítás költsége a Fogyasztót terheli, a Szolgáltató ez esetben az általa megszervezett visszaszállítás költségét nem vállalja át a Fogyasztótól, kizárólag segítséget nyújt abban, hogy a Fogyasztónak a visszaszállítás megszervezésével ne kelljen foglalkoznia. Fogyasztó erre irányuló igényét Szolgáltató ügyfélszolgálata fogadja.
12. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A Termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli.
13. Ha Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe.
14. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.
15. Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.
16. Ha Fogyasztó a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés esetén a teljesítés megkezdését megkötését követően gyakorolja felmondási jogát, úgy az elszámolás során köteles megtéríteni a Szolgáltató ésszerű költségeit.
17. A Szolgáltató követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés, illetve ésszerű költségeinek – ha szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését a Fogyasztó kifejezett kérésére a határidő lejárta előtt megkezdte és gyakorolja felmondási jogát - megtérítését.
18. A zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza (hajnyírók, hajformázók, hajkefék, férfi borotvák, női borotvák, epilátorok, IPL tartós szőrtelenítők, gyantázási eszközök, férfi szőrtelenítési termékek, női szőrtelenítési termékek, elektromos fogkefék, fogkefe pótfejek, lázmérők, inhalátorok.